My Business

Creative solutions, creative results.

Rólam
Szia! Tóth Judit vagyok, de szólíts csak Jucinak! Gyermekkorom óta imádtam a divattal, stílusokkal foglalkozni, otthon az összes babámnak fellépőruhát terveztem. Hiszem, hogy a kreativitás mindenkiben ott lapul, azonban az évek múlásával, felnőve elengedjük a gyermeki énünket. Velem is ez történhetett.

Külkereskedelmi Főiskola után egyszer csak a multik világában találtam magam, marketinges lettem, de valami mindig hiányzott. 10 év telt el mire úgy éreztem, nem tudom és nem akarom tovább elhallgattatni a legbelső énem hívását, mely a divattervezés, sminkelés, majd az ékszertervezés felé húzott. Közben feleség és anyuka lettem, két csodás gyerek mellett számos kreatív iskolán, képzésen túl, végre maximálisan úgy érzem, a helyemen vagyok, imádok emberekkel foglalkozni, és ma már abszolút komplex élményként tekintek a női lélek megszépítésére, a stílusra, a magyar dizájnerek termékeinek értékére.

A Pearly mellett színtanácsadóként, stílustanácsadóként is dolgozom! Érdekelnek a részletek?
Pearly
Fenntartható egyediség zerowaste bőr ékszerek által – ez a PEARLY.

2021 szeptemberében készítettem el az első darabot ezekből a csodás ékszerekből, diadalútjuk pedig azóta is töretlenül halad előre. Ékszereimet a légiesség és a színtípusra szabottság jellemzi, minden darab egyedigését a megrendelő személyisége formálja. Amikor készülnek, FLOW élményt élek át velük / általuk.

Ahogy egy-egy darab kikerül a kezeim közül, érzem az alkotás örömét, a szépség diadalát.Válaszd a tudatos és személyiségre szabott stílust: légy te is PEARLY GIRL!
Workshop
Légy a saját ékszerterveződ, készíts színtípusodra szabott, egyedi zerowaste bőr ékszert!
Ha keresed a tökéletes csajos, vagy anya-lánya programot, esetleg olyan céges rendezvény lehetőségre vágysz, melyen a kreativitás kap főszerepet, a legjobb helyen jársz!
A STUDIO-ban 2022 januárjától lehetőséged nyílik igazán egyedi zerowaste bőr ékszerek, kiegészítők készítésére, fülbevalók, nyakláncok, cipőklipszek, hajbavalók elkészítésére tanítalak meg pár óra alatt!A workshop elején bepillantást nyerhetsz a színek energiáinak, fontosságának rejtelmeibe is, megtanítom, hogyan láss rá tudatosabban a számodra legjobb árnyalatokra!
Az ékszerek elkészítéséhez pedig maximális segítséget nyújtok, az előkészített alapanyagokból csodás, rád szabott, egyedi ékszer vagy kiegészítő készül. A workshop ára 29 000 forint, mely csomag minimum 2, maximum 5 darab PEARLY zerowaste bőr ékszer elkészítését, valamint a színekről szóló előadást, valamint frissítők, ropogtatnivalók fogyasztását tartalmazza.

Amennyiben szeretnéd a szolgáltatást a cégednél megvalósítani, kérj egyedi ajánlatot! 
  •  2024.05.12. 10:00 AM - 2024.05.12. 06:00 PM
  •   Budapest, Várkert rakpart, Magyarország
  •  2024.05.19. 10:00 AM - 2024.05.19. 06:00 PM
  •   Sopron, Deák tér, 9400 Magyarország

✨ReFashion PoP-Up Vásár✨ ✳️A Fashion Revolution Week keretein belül várunk szeretettel az első soproni ReFashion PoP-Up vásárra városunk szívében a Deák téren, a Vinodom közösségi vinotékában. ♻️A vásár célja felhívni a figyelmet a rengeteg kidobott, kukába kerülő ruhadarabra. Arra, hogy kreativitással ezek az anyagok mind visszahozhatóak a körforgásba, így csökkenhet az új termékek megvásárlása, a túlfogyasztás és a túltermelés. ♻️Tervezőként bemutatjuk mi miben látjuk az etikus fenntartható divatot, személy szerint mit teszünk azért, hogy kicsit lassítsuk a divatipar világszintű rombolását. 👉10:00-18:00 Workshopjainkon látogatóink is megtanulhatnak néhány újrahasznosító trükköt, kipróbálhatják magukat a redesigner szerepben. 👉14:00 A Soproni Handler Nándor szakközépiskola idei nagyszabású fenntartható divatbemutatóját is láthatjuk! 👉15:00 szakmai kerekasztal vendégei értékelik a bemutatót és körbejárják a fenntartható divat témáját több aspektusból is. Meghívott vendégeink: Süle Kati a fenntarthatóság hazai ikonja, stílus tanácsadó, oktató, influencer Szakács Gábor a nemzetközi haute couture és divatmárkák kiváló szakértője,blogger Walek Gabi a Fashion Revolution Hungary koordinátora. A soproni használtruha piac helyzetéről Madarász Réka, a fiatalok edukálásáról Schmuck Vivien a Handler Nándor szakiskola igazgatóhelyettese beszél majd. Itt lesz velünk Pappné dr. Vancsó Judit egyetemi docens, a Soproni Egyetem Ökológiai Gazdaságtan Intézet igazgatója is.

  •  2024.04.14. 10:00 AM - 2024.04.14. 06:00 PM
  •   Budapest, 14 kerület, Dózsa György út, Magyarország
  •  2024.03.10. 10:00 AM - 2024.03.10. 06:00 PM
  •   Budapest, 14 kerület, Dózsa György út, Magyarország
  • Budaörs, Mátra utca 46-b, Magyarország

*
*
*